Kitűnővé egy szerencsés perc által is válthatunk;

Kisdiákként - leszámítva a nehéznek vélt tantárgyi órák ólomlábakon vánszorgó perceit - repült az idő az iskolában és az otthon melegében. Érettebb fővel ez már talán túl gyorsnak is találtatik. Különösen igaz ez akkor, ha nem fogynak a tennivalók az ember életéből. És miért fogynának? Nap, mint nap bőven jut feladat a családban, a munkahelyen és kisebb-nagyobb közösségeinkben. Persze, így van ez jól. Mert mire jutnánk nélkülük? A teljesítéshez szükséges tudást az iskolák padjaiban sajátítottuk el mindannyian. Kedves és szigorú percek árán adtunk erről számot tanítóinknak, s kaptunk érte érdemjegyet. Emiatt örültünk vagy bánkódtunk, de gyermekként nem sejthettük: az igazi számonkérés később lesz. Magunknak kell helyt állnunk az Élet nagy vizsgáin, és építkeznünk tovább a lerakott alapokra. A tudás építőköveit a családtól és iskolától kapott habarcs – anyagai: a hit, az erkölcs, az együttérzés, az alázat – tartja össze. Ezért aztán nem mindegy, hogy a nyiladozó értelmű csemeték második otthona, az iskola miként gondoskodik a rábízott nebulók képzéséről. A fennállásának negyvenötödik évfordulóját ünneplő óvárosi iskolánknak nincs szégyenkeznivalója. Megbecsült intézménye városunknak, itt élő embertársaink közül sokaknak támogatta első bizonytalan lépéseit a tudás elsajátításának útján. Tanulmányi- és sportversenyek eredményei állnak jót az itt végzett pedagógiai munkáért. Maradjon ez így sokáig, hogy amíg megadatik, együtt örülhessünk az évfordulóknak, s a mindennapokon az iskolákban fölfénylő gyermeki mosolyoknak.

polgármester

Bencsik János

Egy tanintézet évfordulójára